Emlékszem, valamikor az ezredfordulón Huszár István nemzetközi igazgató az MLSZ-ben azt mondta: van az UEFA-nál egy kedves ír fiú, akinek az a rögeszméje, hogy internetes honlapot fabrikál az európai szövetségnél. Eddig ő, azaz Pista küldözgetett neki elvétve híreket a magyar futballról, de ez csak amolyan baráti szívesség volt, neki igazából nem ez a szakmája… Dinnyés Márton kollégámmal így lettünk hamarosan az uefa.com magyarországi tudósítói.

Akkortájt kezdett tudósítói hálózatot építeni a honlap, amely eladdig tényleg a rádióamatőrök lelkesedésével szerkesztett középiskolás faliújságra emlékeztetett. De az UEFA-vezetők bíztak az új idők furcsa fényújságjában, és sok pénzt költöttek rá, még ha eleinte reménytelennek is tűnt a vállalkozás.

Emlékszem, amikor Lennart Johansson, az előző, de már akkor is hetvenegynéhány éves  UEFA-elnök teátrálisan útjára indította a sokadszor megújult uefa.com-ot, midőn megnyomta a balgombot a hatalmas, a média kedvéért készített egyköbméteres egéren. Nehéz volt elhinni, hogy tudta, mi ez az egész.

Aztán négy éve, Portugáliában már nyolc vagy kilenc nyelven (köztük kínaiul) szolgáltatott a hivatalos honlap igen magas színvonalon, vagy száz tudósító dolgozott a helyszínen és még egyszer ennyi a londoni, nyoni meg egyéb központokban. David Farrelly főszerkesztő pedig (az a bizonyos ír fiú) elégedetten konstatálhatta, hogy a torna ideje alatt elérte az egymilliárdot (!) a honlapra klikkelők száma.

Mindez most arról jutott eszembe, hogy ötpercenként kapom az sms-eket és az e-maileket az UEFA-tól. Mint a tornára akkreditált újságíró, voltam olyan felelőtlen, hogy beikszeltem a honlapon néhány csapatot, mondván, kíváncsi vagyok a velük kapcsolatos hírekre, médiaeseményekre. Azóta hol arról értesítenek, hogy a lengyelek nyilvános edzést tartanak, ki tudja, melyik osztrák faluban, hol pedig arról, hogy a valamelyik svájci rendőrfőnök tart sajtótájékoztatót a kullancsok előfordulási gyakoriságáról az Eb-meccseken.

Félelmetes tempóban söpört le mindent az elmúlt alig több mint tíz évben a digitális forradalom a futballban is. Ma már természetes, hogy online akkreditációs rendszeren keresztül zajlik a média teljes mozgatása az Európa-bajnokságon, s ha rákattintunk az Eb hivatalos (UEFA-) honlapjára, akkor elképesztő információáradatban fuldokolhatunk. Erről most csak annyit, hogy az Eb-történelmet parádésan feldolgozó aloldalon például Albert Flóriánról, aki az 1964-es torna álomcsapatában (két másik magyar, Novák Dezső és Bene Ferenc társaságában) is helyet kapott, alighanem többet elárul a honlap, mint mondjuk éppen az ftc.hu. Persze, különösebb reklámra nincsen szüksége az oldalnak, főleg nem arra, amit én kreálok neki.

Csak addig, amíg ezt a bejegyzést megírtam, két e-mailt kaptam az UEFA sajtószolgálatától. Az egyiket (már megint…) a lengyelekről, a másikat arról, hogy szerdán filmezési és interjúkészítési lehetőség nyílik az Eb önkénteseinek központjában Bázelben és Bécsben is, miután velük, a több ezer volontierrel foglalkozik majd a napi sajtótájékoztató…

És a meccsek még csak most jönnek.

Szöllősi György

Az egész, ugye, ott kezdődik, hogy ezt az Európa-bajnokságot nekünk kellene
rendeznünk. Akkor, 2002 decemberében, ott a svájci Intercontinental
nagytermében leforrázott bennünket Lennart Johansson bejelentése: Ausztria
és Svájc láthatja vendégül a 2008-as futball Eb-t. A mi pályázatunk
médiaügynöksége - mintegy hivatalból, utolsó szolgáltatásként - a folyosón
azonnal terjeszteni kezdte a hírt, amely ma is rendszeresen visszaköszön a
sajtóban, miszerint egyetlen szavazaton múlott a siker: 7:5-re vesztettünk,
de ha az a bizonyos ciprusi küldött ígéretéhez híven mellénk állt volna,
akkor a szavazategyenlőség nekünk kedvez, mert az UEFA elnöke ránk voksolt.

Egy jó évvel később a svájci pályázat egyik főnökétől valahol Európában
sörözés közben megkérdeztem, mit tud az arányokról. Pontos számokkal,
magabiztosan mondta, hogy a török-görög pályázat volt a második helyezett,
de messze elmaradva az övéktől. És az sincs kizárva, hogy a mi pályázatunk
egy-két voksot kapott csupán vagy még annyit sem. (Tavaly Cardiffban, ahol a
2012-es rendezésről döntöttek, a mieink megint megpróbálkoztak kitalálni egy
"tisztes vereséget" üzenő arányt, el is kezdték azt kommunikálni, csak az
UEFA ezúttal - szemben a korábbi gyakorlattal - váratlanul közzétette a
végeredményt, és ország-világ előtt kiderült: 0, azaz nulla szavazatot
kaptunk).

Persze, mindez tökéletesen mindegy ma már, hiszen ebben a versenyben csak az
aranyérem ér valamit, de ma már én is azt gondolom, hogy egy szemernyi
esélyünk sem volt sem a 2004-es, sem a 2008-as, sem pedig a 2012-es
Európa-bajnokság megrendezésére. Egyszerűen azért, mert Magyarországnak sem
a futballja, sem az infrastruktúrja, sem a (sport)diplomáciája sem a
gazdasága, sem a politikai elitje nem alkalmas egy ilyen rendezvény
megszerzésére. Egyelőre legalábbis.

A helyszínen volt szerencsém látni és élvezni, hogy például a lesajnált
Portugáliában milyen vasútvonalak, autópályák és stadionok voltak 2004-ben
(a futballról nem is beszélve!). Fényévekkel jártak előttünk. S hogy
Svájcban és Ausztriában mi várható szervezettség és infrastruktúra terén,
arról aligha van kétsége bárkinek is.

És akkor most elég a múltból meg a fanyalgásból, mostantól, ígérem,
igyekszem az EURO2008-cal foglalkozni. Elvégre ezért kaptam ezt a
lehetőséget, hogy írjak blogot az Eb-ről.

Szöllősi György