
A Madonna-koncertet állítólag azért nem akarták a Kincsem parkba engedni, mert a ricsaj zavarná a lovakat. No most: vajon az senkit sem érdekel, hogy ez a Red Bull-izé meg igencsak zavarja a budapesti polgárokat?
Ha én ünnepnapon lyukakat fúrok a falba, a szomszéd joggal háborodik fel, miért is nem tartom tiszteletben, hogy mások csöndre vágynak.
Ehhez képest ezek a kétségtelenül problémás lelkű pilóták most már negyedik napja zúgnak folyamatosan a ház fölött – kétszer még érdekes volt megmutatni a gyereknek, hogy nézd, ott a repülő, de amikor már nem tud aludni tőle, és minden normális embert halálra idegesít ez a magamutogató, őrületes robaj, akkor kénytelen vagyok azt mondani: a Nemzeti Vágtával csak elvi és ízlésbeli problémáim vannak, de ez a légi parádé egyszerűen felháborító: belemászik az ember életébe, hiszen nem vonhatod ki magad a hatása alól, ha a gépek röppályája alatti kerületek valamelyikében laksz.
Szent István király ünnepét a gyerekkoromban még csak az ostoba és kényelmetlen tömegnyomorral járó tűzijátékkal igyekeztek elrontani (az akkori vízi és légi parádé halk matiné volt a mostani négynapos idegtépéshez képest), de most évek óta ránk erőltetik ezt a szörnyűséges Red Bull Air Race-t is. Valakik biztos nagyon élvezik, mások meg sok pénzt keresnek vele (különben miért is fogadnák a pilótákat a Parlamentben?...), de azért én azt hiszem, hogy a túlnyomó többség szíve szerint betiltaná és gyorsan elfelejtené az egészet.
Ez persze nem jelenti azt, hogy nem leszünk kénytelenek újra és újra elviselni ezt a sporteseménynek álcázott nemtommit.
De csak próbálnék én meg két szöget a falba verni vasárnap délelőtt...
Szöllősi György