Kisteleki István állítólag arról beszélt az MLSZ elnökségi tagjainak, hogy ő és csapata annyira jól dolgozott, hogy amennyiben az elnökség munkájáról készült beszámolóját nem fogadná el a közgyűlés, akkor bizony ő mégsem fog lemondani.

Fonák hozzáállás ez, hiszen úgy volna normális, hogy éppen akkor mond le egy vezető, ha az őt megválasztó testület nem fogadja el a munkáját. Kisteleki Istvánnál azonban mást jelentenek a szavak, mint amit a többség ért rajtuk. Amikor azt mondta, nyilatkozta, harsogta, hogy „Nem akarok MLSZ-elnök lenni”, az az ő szótárában valójában annyit jelentett, hogy remeg az elnöki székért.

Amikor Gera Zoltánnak azt mondta, hogy megérti az elkeseredettségét, amiért Koeman szórakozik vele, akkor közben alighanem arra gondolt: ki kell innen rúgni ezt a fegyelmezetlent. Amikor a játékvezetők küldöttségének a szavát adta, hogy elnökké választása után Juhos Attilát kéri majd fel JB-elnöknek, akkor adott szón azt értette, hogy ő majd inkább Vágner Lászlót teszi a bírók főnökévé.

Amikor különböző sportvezetőknek megígérte, hogy abbahagyja a demagóg kampányát, és nem fog össze Gyárfás Tamással meg másokkal Bozóky Imre leváltása érdekében, akkor ő úgy értelmezte az ígéretet, hogy dehogyisnem. Amikor fennhéjázva arról nyilatkozott, hogy ő biztos a 2012-es Eb-rendezés megszerzésében, akkor azt úgy kellett volna értenünk, hogy a pályázatunk fabatkát sem ér, egyetlen UEFA-vezető sem tartja majd a szavazatára érdemesnek az izzadtságszagú, hiteltelen magyar-horvát kínlódást.

Amikor Kisteleki István minden bizalmát Várhidi Péterbe helyezte, mondván, a fiataloké a jövő, és végre eredménykényszer nélkül hagyni kell egy új nemzedéket felépíteni a kapitánynak négy-öt év alatt, akkor ő valójában úgy gondolkodott, hogy megverheti Várhidi a fiataljaival akár a világbajnokot is (megtette), az első kudarcoknál mehet, amerre lát.

Amikor azt mondta, hogy Lothar Matthäus túl sok pénzt keres, és az ő eredményeit egy magyar edző is elérte volna, akkor ő azt úgy értelmezte, hogy ha az általa hozott külföldi edző lesz ugyanolyan eredménytelen, ugyanolyan sok pénzért, annak illik meghosszabbítani a szerződését, hadd nyögje a havi tízmilliós fizetést is a leendő utódja a Telki edzőközpont évtizedes, ugyancsak havi tízmilliós nagyságrendű adósságterhe mellett.

Kisteleki István az MLSZ ötven-hatvan fős apparátusából mára két-három ember kivételével mindenkit lecserélt, a főtitkárait néhány havonta váltogatta, beteges bizalmatlanságról árulkodva. A szakmai irányítást kitépte a Bozsik-programot létrehozó és a korosztályos válogatottak ügyét új alapokra helyező Mezey-Both-Nyilasi trió kezéből, mert úgy vélte, hogy Bicskei Bertalan lesz itt a megfelelő szakmai főnök. Both és Bicskei is súlyos beteg lett, végül mégis menniük kellett a szövetségből, mert Kisteleki immár úgy vélekedett, hogy egy Jámbor László nevű kosáredzőnek kell meghatároznia a magyar futball új irányát, hogy aztán az elnök őt is megalázza, és útilaput kössön a talpára.

Kisteleki István – noha évek óta tudott arról, hogy a magyar futball tele van bundagyanús meccsekkel – csak akkor lett a bunda elleni harc engesztelhetetlen harcosa, amikor az UEFA letett egy listát a manipulált magyar vonatkozású meccsekről. Amikor pedig azt állította határozottan, hogy számára mindig is a fair play volt a legfontosabb, az annyit jelent, hogy egykori sporttársai névvel vállalt nyilatkozatai szerint főszerepet játszott bizonyos bundaügyekben a hetvenes-nyolcvanas években edzőként, játékosként.

Amikor arról beszélt büszkén, hogy „létrehoztuk” a FIFA Puskás-díjat, akkor talán közben a valóság is az eszébe jutott: ő maga egy szalmaszálat sem tett keresztbe az ügy érdekében, éppen csak nem akadályozta meg.

Amikor az előző elnökválasztási procedúrában azt javasolta Pellady Péternek, hogy mindketten lépjenek vissza a választástól, és akkor tiszta lappal lehet majd új elnököt választani, akkor magában már mosolygott: dehogyis lép ő vissza…

Így hát most, amikor bejelentette, hogy önként távozik a futballszövetség éléről, szinte biztosra vehető, hogy se nem önként, se nem távozik. Azóta is jön-megy, tárgyal, szerződést köt, utazik, egyeztet és például politikai alapon tisztogat a szövetségben: azért a teljesen ártatlan e-mailért, amelyben az MLSZ csatlakozási szándékát fejezte ki a Nemzeti Sport sportbarát akciójához, két embernek kellett repülnie. Azt mondják azért, mert a miniszterelnök lenni szintén nem akaró miniszterelnök nem ilyen hálát várt az addig kedvesen együttműködő MLSZ-es (üzleti) partnerektől.

Kisteleki István, miután megtartotta a történelem első MLSZ-elnöki sajtótájékoztatót, amelyen a sajtó nem kérdezhetett, és édesbús önsajnálatával mindenkit elaltatott, egyáltalán nem úgy viselkedik, mint aki távozni akar. Soha még ilyen intenzíven nem dolgozott, minden cselekedete arra utal, hogy vagy hivatalos elnökként, vagy a háttérből, de továbbra is ő és a mögötte álló politikai-gazdasági csapat akarja irányítani az MLSZ-t.

Nem csak a semmit sem teljesítő szövetségi kapitány szerződését hosszabbították meg bicskanyitogató módon, de folyamatosan tárgyalnak már a Kisteleki lemondását követő időszak ügyeiről, személyi döntéseket hoznak, tévés szerződést kötnek, és ezek mögött a lépések mögött mind a régi, elvileg már két hónapja leköszönt elnököt kell sejtenünk.

Amikor tehát együttérző kollégáim nyugtatgatnak a szörnyű jelentésű, képletes közhellyel: „nem szabad belerúgni a döglött oroszlánba”, akkor fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy az az oroszlán bizony csak színleli, hogy elpusztult. S a következő pillanatban félelmetesebb lehet, mint valaha.

Szöllősi György

Erwin Koeman a neki oly otthonos Philips-stadionba szívesen megy meccset nézni (hála Dzsudzsák Balázsnak is!), a Videoton-stadionba kevésbé. Persze elmúlt már az az idő, amikor a Videoton tévé és a Videoton foci jobb volt, mint a Philips, de hátha visszajön még…

Dzsudzsák pozitív hős lehetett volna a kapitány által is megtekintett El-mérkőzésen, hiszen megpattanó, de így is csodaszép szabadrúgása révén már-már továbbjuttatta csapatát a Hamburg ellen, aztán váratlanul igen nehéz helyzetbe hozta magát azzal, hogy piros lapot kapott. Nagyon nagy kár érte, de remélhetőleg Balázs lendülete és önbizalma nem törik meg. (Az NSO-n belinkelt lengyel közvetítésben hallani, hogy „a magyar Roberto Carlosnak" nevezi őt a riporter már akkor, amikor még csak nekikészül a szabadrúgásnak, az pedig igazán szórakoztató, ahogy a gól után üvölt: „Balázsá Dudzsáká!")

Csak sárga lapot kapott viszont Gera Zoltán, akinek ugyanakkor nagy-nagy piros pont jár: mindkét meccset csaknem végigjátszva, a párharc első gólját szerezve a főszereplők egyike volt a Fulham bravúrjában: a Roy Hodgson keze alatt egyre nagyobb sikerekig jutó angol csapat búcsúztatta az esélyesebbnek tartott ukrán címvédőt, a Sahtar Donecket az Európa-ligában, s ehhez némi szerencse mellett a fegyelmezett, taktikus játék kellett. Ezt úgy, hogy a menedzser kerek perec kijelentette: a bajnokság és a kupa fontosabb, mint az Európa-liga. Mi lenne, ha az is fontos lenne? Geráék most a legjobb 16 között vannak (az eddig versenyben lévő magyarok közül ezt most már csak a Bilbao ellen szintén gólt szerző Juhász Roland mondhatja el magáról, illetve csapatáról, az Anderlechtről), s ki tudja, hol a végállomás a Fulham számára?

Vajon Erwin Koeman megnézi-e Gerát a következő fordulóban? Azért, hogy végre észrevegye, belássa, egyelőre nem talál nála jobb, mentálisan erősebb, pozitívabb hozzáállású, hasznosabban játszó magyar futballistát?

Vagy feláldozunk még egy selejtezőciklust a holland kishitű, fantáziátlan taktikája kedvéért? Egyáltalán: ha Kisteleki feladta a küzdelmet (noha a maga területén sikeresebb volt, mint Koeman), akkor a szövetségi kapitány miért ragaszkodik az állásához?

Gera amúgy három gólnál tart ebben az El-sorozatban, ilyesmit a magyar légiósok közül szerintem utoljára Kiprich József ért el a Feyenoordnál. Gondolom, őt csak (el)ismeri Koeman, hiszen jó néhányszor bolonddá tette a holland bajnokságban a PSV-védelmet, amelynek ő oszlopos tagja volt… Sőt: miért nem például Kiprich a szövetségi kapitány, ha már egyszer játékosnak és edzőnek is sikeresebb volt eddig, mint hivatalban lévő kollégája?

Szöllősi György