2008. jún. 21. 12:55 - írta Szollosi77

Persze, azt a csapatot még Szovjetuniónak hívták, mégis természetes, hogy most mindenki a történelmi párhuzamról beszél.


Úgy tűnik, hogy a hollandoknak és az oroszoknak is most van azóta a legjobb csapatuk. Mármint 1988 óta, amikor kétszer is összecsaptak az akkor még csak nyolccsapatos Eb-n. A csoportmeccsen a szovjet csapat nyert a kárpátaljai, nagyszőlősi Rácz László bombagóljával. A döntőben aztán már megállíthatatlan volt a legendás Rinus Michels narancssárga alakulata.

Az azóta elhunyt mester helyén ma a 88-as gólkirály, Marco van Basten ül, és a csapat újra csodásan szerepel. Igaz, nyolc éve, a hazai rendezésű Eb-n egy másik Michels-tanítvány, Frank Rijkaard esélyesnek látszott arra, hogy megismételje a történelmet, de az olaszok (és saját ügyetlenkedő játékosai) szertefoszlatták az álmot a drámai elődöntőben. Így hát, most, a huszadik évfordulón remélik a hollandok, hogy Van Basten megint legyőzi Európát.

Csakhogy ehhez megint az oroszokat kell legyőznie, mi több, hogy a történet még pikánsabb legyen, egyben honfitársát, Guus Hiddinket is. Az oroszok holland kapitányától egyébként megkérdezték a svédek legyőzése utáni sajtótájékoztatón, hogy mennyiben lesz számára különleges a hollandok elleni meccs, ő azonban válaszában megkerülte a lényeget.


Arról beszélt, hogy bizony különleges lesz ez a találkozó, mert a játékosokat mind jól ismeri személyesen, sőt a stáb tagjait, egykori kollégáit is. Na de, hogy holland emberként milyen érzés lesz netán kiejteni Hollandiát az Eb-ről, erről nem ejtett szót. Úgy látszik, egy vérbeli profinak ez nem kérdés. Számomra mégis furcsa, ahogyan az is, hogy Michel Platini nem kíváncsi a francia–orosz meccsre.

Emlékszünk még, milyen traumát jelentett sokak lelkében, amikor Bölöni László a román válogatottat vezette sikerre a magyarok ellen? Pedig csak a kötelességét teljesítette, profi edzőként kihozta csapatából a maximumot. De Lukas Podolski is gond nélkül kivégezte góljaival Lengyelországot, még ha utána szimpatikusan kompenzált is a nyilatkozataival. (De ha már Rácz Lászlónál tartottunk: vajon milyen érzés lehetett neki csapattagnak lenni abban a szovjet válogatottban, amelyik hatot rúgott Magyarországnak Mexikóban? Vagy Szabó Józsefnek a vb-negyeddöntőben legyőzni Albertéket 66-ban?…)

Változnak az idők. Amikor Puskás Ferencet felkérték, hogy a spanyol válogatott tagjaként szerepeljen a 62-es világbajnokságon, egy feltétele volt csupán: ha a magyarokkal kerül szembe a csapat, neki ne kelljen játszania… A találkozás, amely a sorsolás alapján könnyen létrejöhetett volna, elmaradt, mert bár a magyarok továbbjutottak a csoportjukból (megelőzve Angliát és Argentínát), a spanyolok kiestek…

De vissza a szombati orosz-holland negyeddöntőhöz. Sokan azt mondják, az oroszoknak nincs szerencséjük, mert most, amikor végre összeszedték magukat, a mezőny legerősebb csapatával, a hollanddal találkoznak. Mások szerint, ha a „ruszkik” megint úgy játszanak majd, mint a svédek ellen, akkor nem állítja meg őket senki. Az tény, hogy négy éve a görögök úgy lettek Európa-bajnokok, hogy egy meccsen sem mutattak annyit a futballból, mint az oroszok ez egy alkalommal. Vagyis: a Hiddink-csapat akár még Európa-bajnok is lehet.

Hát reméljük, hogy a meccs tényleg olyan jó lesz, mint amilyet a párosítás ígér!

Kommentár a filmecskéhez: A hatalmas drapériákon – miközben szól a szovjet-orosz himnusz – a kétfejű cári címersas és Nagy Péter cár, aki Poltavánál hatalmas verést mért a svéd seregre a tizennyolcadik század elején – az üzenet egyértelmű és a remélt nagy verés megint bekövetkezett.


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Eddig 2 komment érkezett ()

  • 1.  sp
    2008. 06. 21. 17:22

    Elvileg ezért kellene bevezetni, hogy szövetségi kapitány - mint ahogy a játékosok is - csak az adott ország állampolgára lehessen.
    Ez ugyanúgy lehetne az adott ország adottsága (erőssége vagy gyengesége), mint a játékosállomány.
    Sz arból nehéz várat építeni, ez nálunk is látszik, majdnem mindegy, ki az edző.
    Ahol viszont van foci?... nehogy már egy Anglia vagy Oroszország ne tudjon felmutatni egy alkalmas szakembert... inkább importálnak egyet (még szerencse, hogy játékost nem lehet, különben Anglia lenne a Európa- és világbajnok), aztán a himnuszoknál meg kínos feszengés van, profi érzelmek ide vagy oda, ez legalább annyira a nemzeti érzésről szól, mint a profi fociról, kíváncsi leszek Hiddink fejére.

  • 2.  sp
    2008. 06. 22. 0:23

    Hát, jó arcot vágott az egészhez, profi módon csak a munkájára koncentrált. Méghozzá nagyon jól. Grat az oroszoknak, tényleg nagyon ott vannak :)

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez.