2008. jún. 12. 13:54 - írta Szollosi77

Még el sem ültek a holland–olasz meccs hullámai (sokan azóta is paragrafusokat böngésznek), és még élesen él sokakban a négy évvel ezelőtti skandalum, amikor a dánok és a svédek egy megjósolható 2–2-vel ejtették ki az olaszokat, az igen szerencsétlen szabályozás folytán, már a látóhatáron az újabb tajték: mi van, ha iksz lesz a cseh–török meccs?

Az igazán jogos felvetés tegnap este minden török és cseh drukkernek eszébe jutott: most mindkét csapatnak 3 pontja van és 2-3-as gólkülönbsége. Vagyis ha döntetlent játszanak, akkor a gólkülönbség, az egymás elleni eredmény, a több rúgott gól és minden, ilyenkor előveendő mutató egyforma lesz. Hazai és idegenbeli gólokról sem lehet beszélni, mi lesz hát? A szabályzatot (http://www.uefa.com/newsfiles/19079.pdf )megnézve elsőre úgy látja az ember, hogy ilyenkor jön az a bizonyos, elég igazságtalanul hangzó koefficiens… Ha tényleg az jönne, akkor a cseheknek elég lenne a döntetlen, mert a törököknél lényegesen jobban állnak a lista szerint, amit sikerült felkutatnom (a 2006-os vb és a 2008-as Eb selejtező eredményei alapján összes elért pont/meccsszám – eljárással számított koefficiens számít).

 

Team

Coefficient

Austria (hosts)

1.500

Switzerland (hosts)

1.800

Russia

1.958

Turkey

1.958

France

2.091

Greece (holders)

2.167

Poland

2.167

Spain

2.182

Portugal

2.192

Germany

2.250

Romania

2.250

Sweden

2.273

Czech Republic

2.333

Italy

2.364

Croatia

2.409

Netherlands

2.417

 

Ha azonban – folytatódik a szabály – csak két csapat áll azonos pontszámmal, és nem több, azok pedig éppen egymással játszanak az utolsó csoportkörben, akkor egy sokkal igazságosabb (?) eljárás, a 11-es rúgások döntenek.

Egyből, hosszabbítás nélkül.

Ilyenre még nem volt példa. Vagyis 11-esekre a csoportkörben egy Európa-bajnokságon. És milyen érdekes lesz, ha éppen a csehekkel esik majd meg először a dolog (és hogy anyáznak majd, ha éppen az új szabály miatt esnek majd ki, pedig a koefficiens nekik kedvezett volna…)

Persze, lehet, hogy a törökök mondjuk 3–0-ra simán nyernek, és az egész okoskodásnak nincs értelme, de a szabály akkor is érdekes, és még a többi csoport is érintett lehet.

Különös egyébként, hogy a csehekkel többször forrtak történelmileg össze ezek a jelentős szabályváltozások. Ha nem tévedek, 1976-ban döntöttek először 11-esek egál esetén (addig megismétlet meccs volt, meg sorsolás, meg ilyenek…), s a döntőben éppen a csehek (csehszlovákok…) éltek ezzel a lehetőséggel, amikor Antonin Panenka kozmikus pillanatával végképp úrrá lettek a németeken (az NSZK-n…). De húsz évre rá jött a visszavágás: a történelemben először alkalmazott (és a gyakorlatban is értelmet nyert) aranygól-szabálynak éppen a csehek itták meg a levét, amikor a németek aranyembere, Oliver Bierhof ugyancsak egy Eb –döntőben kivégezte őket. És ha jól emlékszem, először (és utoljára) 2004-ben élt az ezüstgól-szabály, amely szerint csak a hosszabbítás második félidejében van hirtelenhalál. Volt is: a Görögország-Csehország elődöntőn…

Szöllősi György

 


 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Eddig 9 komment érkezett ()

  • 1.  csabaidonat
    2008. 06. 12. 23:31

    Ezzel a szabállyal én is befürödtem... tegnap nagyban győzködtem mindenkit, hogy előszöra koefficiens számít, és utána a fair play, majd a büntetők, de nem... most utána néztem, és valóban, két csapat pontegyenlősége esetén ez a helyzet. És ez még más csoportban is előállhat, szóval... kíváncsi leszek!

  • 2.  Nakamuri
    2008. 06. 13. 23:58

    Ugyanez a helyzet előállhat az olaszok és a franciák esetében.
    Ha a hollandok legalább 4 góllal legyőzik a románokat (erre azért kevés az esély) VAGY 3 góllal, de a francia-olasz meccsen a csapatok eggyel többet rúgnak, mint a románok, ÉS a vb-döntő visszavágó döntetlenre végződik, akkor ott is büntetők dönthetnek.

  • 3.  Rumig
    2008. 06. 14. 0:47

    Az ezüstgól-szabály egyáltalán nem ez volt!! Ha a hosszabbítás valammelyik félidejében gól születik (értelem szerűen úgy, h azzal már eldől a meccs, tehát nem lő mindkét csapat ugyanannyi gólt), akkor az a félidő még végigmegy, de a következő már nem. Tehát a hosszabbítás 2. félidejében szerzett ezüstgól olyan, mintha a mai szabályok szerint történne ez. A Görög-Cseh meccsen Dellasz a hosszabbítás 1. félidejének legvégén szerezte az ezüstgólt, így utánna már csak kb 1 percig tartott a játék. De ez nem hirtelen halál!!

  • 4.  ujantieneso
    2008. 06. 14. 7:07

    T. Szerző! Remegve várom az új írását az olaszokat sújtó rendszeres játékvezetői tévedésekről! Legutóbb megtudtuk, hogy az egy napig vitatkozóknak csak Önt kellett volna megkérdezni a lesszabályról. Most szeretném, ha elmagyarázná, Toni gólja miért volt les, ami az egyik oldalon tizenegyes, az a másikon miért nem, vagy ha a védőről megy ki a labda az alapvonalon, akkor az miért nem szöglet..? Biztos ez sem volt játékvezetői csalás...

  • 5.  csabaidonat
    2008. 06. 14. 17:37

    Nakamuri: Tévedés. Ha a románok kikapnak az olaszok x-elnek a franciákkal, akkor három 2 pontos csapat lesz, a tizenegyesek pedig csak akkor döntenek,ha CSAK 2 csapat áll azonos ponttal. Íme a szabályzat (eredeti szöveg - saját fordítás):

    Pont egyenlőtlenség a csoport meccsek után: Ha kettő vagy több csapat azonos pontszámmal bír a csoport meccsek összes találkozója után, akkor a következő rendszer segítségével kell meghatározni helyezésüket:
    A) a pontok száma, amit egymás ellen szereztek az érintett csapatok
    B) gólkülönbség, azokon a meccsen, amelyet egymás ellen játszottak az érintett csapatok
    C) rúgott gólok száma azokon a meccseken, amelyeket egymás ellen játszottak az érintett csapatok (csak akkor számít, ha kettőnél több csapat van érintve)
    D) gólkülönbség az összes csoportmeccsen
    E) rúgott gólok száma az összes csoportmeccsen
    F) uefa coefficient pont
    G) fair play együttható az említett csapatoknál ( a döntő tornát kell figyelembe venni)
    H) sorsolás

    Ha azonban ha két olyan csapat találkozik az utolsó csoportmeccsén, melynek azonos pontja van, azonos gólkülönbséggel bír, és azonos mennyiségű gólt rúgott, és a meccs végén még mindig döntetlenre állnak (azaz nincs eldöntve a továbbjutás sorsa), úgy a rendes játékidő letelte után tizenegyesek döntenek a helyezésükről. Ha azonban a csoportban az utolsó forduló rendes játékidejének letelte után több csapat is egyenlő pontszámmal bír, úgy nem tizenegyes rúgások által, hanem a fenti módon kerül sor a csapatok helyezésének megállapítására.

  • 6.  Nakamuri
    2008. 06. 15. 1:35

    csabaidonat:

    Igazad van. Illusztrálom a következő esettel:

    A hollandok 3-0-ra legyőzik a románokat, akkor a románoknak a gólkülönbségük -3-as lesz; mindeközben a franciák és az olaszok döntetlent játszanak, mondjuk 0-0-át.

    Így néz ki ebben a helyzetben a csoport:
    1. Hollandia 9 pont (12-1)
    2. Franciaország 2 pont (1-4)
    Olaszország 2 pont (1-4)
    Románia 2 pont (1-4)

    Ebben az esetben az összehasonlítás az A és B pontot alapul véve nem tud eldőlni, de a C-ben "rúgott gólok száma azokon a meccseken, amelyeket egymás ellen játszottak az érintett csapatok (csak akkor számít, ha kettőnél több csapat van érintve)" mégis eldől...

    FRA - ROM 0:0
    ITA - ROM 1:1
    ITA - FRA 0:0

    Ebben az esetben a franciák kiesnek az összehasonlításból, maradnak a románok és az olaszok.
    A D és az E pont sem dönt ---> jön az F pont (UEFA koefficiensek számítanak) abban nyilván az olaszok a jobbak.

    Tehát - tudom bonyolult voltam, de - ha a hollandok 3-0-ra vagy 3-nál több góllal győznek Románia ellen és az olaszok döntetlent játszanak a franciákkal, akkor továbbjutnak.
    Az összes permutációt nem számolnám ki, mert folytatom a jogelmélet vizsgára való készülést (talán ezért voltam ennyire elvont most)... ;-)

    Ha valakinek nem világos, még próbálkozom a magyarázattal... :-)

  • 7.  csabaidonat
    2008. 06. 15. 18:39

    Nakamuri: már majdnem jó, csak elfelejtkeztél arról, hogyha az olaszok nem gólnélküli döntetlent játszanak, akkor több gólt rúgnak a franciák és a románok ellen, mint a másik két csapat az érintett mérkőzéseken:

    Olaszország: (1-1; ?-?)
    Franciaország: (0-0; ?-?)
    Románia: (0-0; 1-1)

    Jól látható, hogyha a kérdőjel >0 akkor az olaszok több gólt rúgtak, mint a románok és a franciák, így tehát ha az olaszok nem gólnélküli, de döntetlenre végeznek és a románok pedig kikapnak (MINDEGY, mennyivel), akkor az olaszok továbbmennek.

  • 8.  Nakamuri
    2008. 06. 15. 19:25

    csabaidonat:
    Igen, ez számomra világos volt, és éppen ezért ezzel a 0-0-lal próbálkoztam, mert ez veti fel a legtöbb kérdést, feltéve, hogy a hollandok 3-0-ra legyőzik a románokat.

  • 9.  csabaidonat
    2008. 06. 16. 1:29

    Igen értelek, csak félreértettem, mert szinte mindenki azzal jön, hogy azért nem juthatnak tovább az olaszok, mert ahhoz a románoknak 3 gólos vereséget kéne szenvedniük (ha az olaszok x-elnek). Én erre írtam igazából, hogyha nem 0-0-t játszik az olasz válogatott, akkor nincs szükség a 3 gólos vereségre, csak a vereségre :)

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez.